top of page

Természettudományi múzeum – Brüsszel

Szerző képe: kalandorokkalandorok

Ez volt a gyerekeim első igazi múzeumi élménye és mondhatom, nagyon örülök, hogy éppen itt, a brüsszeli természettudományi múzeumban éltük át ezt a kalandot. A lányom nem különösebben érdeklődik az állatok iránt, a fiam pedig túl kicsi(3) ezzel indultam neki, meg azzal a reménnyel, hogy azért a dinók csak lekötik őket. Egy esős vasárnap délutánra kitűnő választás, minden elképzelésemet felülmúlta a kiállítás.  A múzeum jól átlátható, logikus, hatalmas, mégis egy ilyen frekventált esős vasárnapon is jól megfértek a látogatók egymás mellett. Három fő részre osztanám a kiállítást:


- A dinók:  lenyűgözőek, látványosak és itt van a legtöbb interaktív érdekesség. (Nem mellesleg ezen dinók egy része helyi lakos, ugyanis Belgiumban találták őket. ) 

- Állatok: A hagyományos természettudományos látnivalók azaz temérdek kitömött állat.

- Az ember: Nagy érdekes főleg nagyobb gyerekeknek.

  1. A honlapon érdemes tájékozódni a nyitvatartásról, hétfőn zárva van!

  2. A belépő igazán baráti, felnőtteknek 7€, 6 éves kor alatt ingyenes illetve számos kedvezmény vehető igénybe, valamint vannak nyitott időpontok amikor az intézmény egy része vagy egésze ingyenesen látogatható. Ottjártunkkor Teddy & Bear ideiglenes kiállítás is volt, az ilyenekre külön belépőjegyet kell váltani.

  3. A büfé kellemes, a klasszikusnál eggyel igényesebb büfémenüvel. Van saláta, tészta, meleg szendvicsek, panninik és gyerekmenü ajándék dinóval. 

  4. Az EnjoyBelgium értékelése alapján: 8/10 pont

Comments


bottom of page