top of page

Efteling szórakoztató park (Kaatsheuvel, Hollandia)

Szerző képe: kalandorokkalandorok

Előre kell bocsátanom, hogy nem jártam sok szórakoztató parkban, tulajdonképpen az Efteling az első ilyen klasszikus „amusement park” élményem. A gyerekeink kicsik voltak (4 és fél, 2 és fél) a leglátványosabb legizgalmasabb dolgokhoz még nem elég nagyok. Ráadásul a lányunk ijedős, félős viszont magunkkal vittük a férjem unokaöccsét, aki viszont se nem ijedős, se nem kicsi (12 éves volt akkor). Olyan parkot kellett keresnem, ami mindkét korosztály számára kielégítő. Nyugodtan mondhatom, hogy a tökéleteset találtuk meg. Utánanéztem mindennek, aminek lehet.

  1. A tripadvisor Európa legnépszerűbb vidámparkjait felvonultató 25-ös listájának a 7. helyén áll.

  2. Az European Best Destinations szerint a 10. legjobb.

  3. A Dutch Wannabe szerint, aki a bloggerek véleményéből szemezgetett, a 2. legjobb helyre sorolta.

  4. A Mirror szerint a 4. legjobb.

  5. 2014-ben a Themed Entertainment Association (Szórakoztatóipari intézményeket összefogó egyesület) a világ összes vidámparkja közül a 24. helyre sorolta (a párizsi Disneylandet megelőzve) annak alapján, hogy hányan látogatták a parkot, abban az évben 4,4 millióan.

4,4 millió ember egy év alatt, miután az év minden napján nyitva vannak az napi 12 000 embert jelent átlagosan. Ez mondjuk elég riasztóan hangzik. Mi ráadásul egy olyan napsütéses őszi munkaszüneti napon voltunk, ami a legtökéletesebb vidámpark látogatásra. Na ezt persze nem csak mi gondoltuk így. Mégis, a hatalmas parkolóban nem tudnak annyian lenni, hogy ne legyen elég hely. A jól szervezett rendszernek köszönhetően egyszerűen leparkoltunk és kis sétával megérkeztünk a parkhoz. A belépőjegyeket az interneten előre érdemes megváltani, 2 €-t spórolhatunk és azzal is, ha szezonon kívüli napot választunk, ezen mondjuk nem biztos, hogy érdemes spórolni. A parkolás 10€.


A mesebirodalom egy gyönyörű kastéllyal (Symbolica) kezd elvarázsolni, egy „hintóban” ülve titkos folyosókon keresztül, lenyűgöző attrakciókkal, csodálatos látnivalókkal teli utazás vár az egész családra. A kicsiknek a mesebeli erdő (Fairytale Forest) tetszett a legjobban, kis manóházakban törpék laknak, de találkoztunk Piroskával is. De van hagyományos körhinta, kicsiknek való hullámvasút (Minirail), játszótér. A Pagodát sem szabad kihagyni fantasztikus róla a kilátás a környékre. Van 3D mozi, kisvasút, gondolázás a tavon. A nagyobbaknak és bátraknak a szellemkastély, hullámvasút, vízesésben zuhanás, bob. Nagyon tetszett, hogy nagy hangsúlyt helyeznek a park növényvilágának szépségére, önmagában már az is megérne egy látogatást. Mindenhol zene szól és még a szemetet is valami manó eszi meg. 15 tematikus étterem elég jól állja a déli rohamot, persze a gyerekmenühöz jár ajándék.



Érdemes letölteni az Efteling alkalmazást mert jól elnavigál minket a hatalmas parkban és a legfontosabb, hogy jelzi, hogy hol mennyit kell várakozni, hogy sorra kerüljünk. Ez nagyon hasznos, mert olyan frekventált napon amilyenen mi is voltunk a legnépszerűbb hullámvasútra 30 percet kellett várni, a fiúk szerint mondjuk megérte, mert sosem féltek még ennyire:)

A környék legnépszerűbb élményparkjainak árairól is készítettem egy összehasonlító táblázatot, persze számos kedvezményt igénybe lehet venni, mint éves bérlet, csoportos ár és kiemelt vagy kevésbé kiemelt napok stb…



Commentaires


bottom of page