Nagyon szerencsések vagytok, ha tudtok bringázni a Balcsin, ha nem, akkor szerezzetek bringát (pl. itt) és induljatok el a Veszprém felé tartó bringaúton mondjuk Balatonalmádiból. Érthetetlen módon, ezt a bringaútat nem jegyzi a google, pedig fantasztikus hangulata van. Ha bringát fel tudjátok vonszolni valahogy a Töltés utca szintjére, (legjobb hely erre a Műemlék mozdony), akkor szinte teljesen sík terepen tudtok menni, egyébként ez a bringaút elérhető már Káptalanfüredről vagy Felsőörsről is, de Szentkirályszabadja felől is megközelíthető, így akik Fűzfő irányából akarnak jönni, azoknak is egy kellemes túra. (Egyébként kocsival is ide lehet jutni, de bringával teljes az élmény.) Vigyázzatok, hogy az árnyas úton bringázva ne terelje el a figyelmeteket a sok ló, tehén és a kecske, amik a közeli Szentesi lovasfarmról kószálnak ki, az arra járók legnagyobb örömére.

Amikor megláttam ezt a helyet, akkor azt hittem, hogy hirtelen Nepálban vagyok egy Mount Everest alaptáborban, ahol belecsöppentem az Ízek, imák, szerelmek nagysikerű film második részébe.
Felipe és Elizabeth az első rész óta összeházasodtak, született 3 tündéri kislányuk, elköltöztek Nepálba, ahol nyitottak egy cuki kis helyet európaiaknak, olyan helyet, ami a nyugalom szigete. Ahol, lehet egy jót szusszanni, ahol megáll az idő, kevés a térerő és sok a jó energia. Elizabeth lepényt, lecsót, rétest, tésztát süt és főz, kemencében, minden isteni. A gyerekeik mezítláb rohangálnak és örülnek minden arra járó gyereknek. Felipe a vendégek nagy részét névről ismeri. Kutyájuk, Süti az uszkár ugyanolyan barátságos, mint a gazdáik. Minden tárgy, ami a helyet díszíti, mesélni tudna - sajnálom, hogy nem tudom őket szóra bírni, így aztán kénytelen voltam a fantáziámra bízni magam.
Hasznos tudni:
Itt közvilágítás nincs, a sötétedésre figyelni kell, a hely is csak 14 és 20 óra között van nyitva kivéve hétvégén, akkor már 10-kor nyit, de hétfőn zárva tart.
Bankkártyával nem lehet fizetni.
Itt találod őket a Facebookon.
Kutyabarát, sőt a kutyád sem marad éhes...
Comments